November 25. kedd, úton, Vlissingen. Na, ma délután végre olvashattam, a Kossuth hullámhosszán ül a holland adó, semmit nem lehet hallani a magyarból. Majdnem végigolvastam Gerlóczy könyvét. Pár oldal van hátra.
Este fél tizenkettőkor érkeztünk, éjfél, mire parthoz álltunk. Holnap megy haza Augusto.
Lehet, hogy szép lassan oroszosodik ez a hajó is, a váltója Oleg ügynökségétől, az Askoldastól jön, ő is litván. És ugye ez azt jelenti, hogy orosz.
Érdekes, hogy a litván tengerészek zöme orosz nemzetiségű. Azt hiszem, ennek okát a litván nyelvtörvényekben kell keresni. Oleg szerint háromfajta nyelvvizsgát kell tennie mindenkinek, aki munkát akar vállalni Litvániában: van a háziasszony szintű, kérek vizet, három kiló kenyeret, viszlát...
Egy középszintű, amivel munkát lehet vállalni, és a felsőfokú, azaz a majdnem tökéletes nyelvtudáshoz van kötve a közalkalmazott állás. Ez teljesen logikus, és semmi kivetni való nincs benne, ha nem akarják elveszteni a nyelvüket, és orosz nyelvű állammá válni.
Mert töméntelen sok az orosz. A szovjet rezsim alatt tömegesen érkeztek, mivel sajnálatos módon a helyi lakosság valahogyan kiirtódott, vagy deportálódott.
És a nyelvet az újonnan érkezettek nemigen tanulták, elég volt az orosz világnyelv a litván tagköztársaságban a boldoguláshoz. Így aztán az orosz nemzetiségű lakosság (és annak is a műveletlenebb rétege) mit tehetne, ha munkát akar vállalni? Elmegy tengerésznek. Ott nem kell a litván nyelv, ott az angol kellene, de ha együtt vannak, akkor arra sincs szükség, a tisztek hivatalból beszélik, a többi elvan az orosszal.
Kicsit sajnálom Oleget. Számomra gyökértelennek tűnik. Az oroszok nem fogadják be (az oroszországiak, azt mondják: te baltikumi vagy, érezni a kiejtéseden). Hát litvánnak mondja magát. Most itt van Misa, a másik litván, akinek a neve is litvánosítva van: Kobzevasnak hívják, az -as végződés mutatja, hogy litván. És a két litván egymással oroszul beszél. Mintha két székely románul beszélne... Talán a gyerekeiknek kőnnyebb lesz...
November 26. szerda, Vlissingen, úton. Délre el is felejtettük, hogy ide is hoztunk cellulózt. Igaz, a kirakás után, mikor már bezártam a raktárt, jönnek a rakodók:
- Elnézést, kettővel többet raktunk ki, vissza kell tenni...
Visszatették, ezzel együtt egykor már a hídon voltam szolgálatban. Az Agustót kihajózó Seaserve embere meghozta a munkaruhákat. Kaptam gyönyörűséges MN (Marlow Navigation) emblémájú narancssárga overallt, egy parkát (jó meleg, praktikus kabát) és egy melóscipőt. Rögtön átöltöztem.
Később, szolgálatban a hídon alig tudtam lépni, annyira megnyomorította a lábam a cipő. Sajnos, ezt új állapotban adom a váltó elsőtisztnek. Kifelé menet egy pöttyet szunyókáltam, tehettem, mert a révkalauz vitte a hajót.
November 27. csütörtök, úton, Rouen. A hajnali őrség alatt Dover, aztán keresztezni kellett az északkeletre haladó útvonalat, így végig a radar előtt ücsörögtem, nem lehetett semmivel se foglalkozni. De négy után volt két óra nyugi, azalatt kiolvastam a Gerlóczy könyvet. Majd szerét ejtem, hogy leírjam a véleményem. Rouenig hét óra az út a Szajnán. Ronda ködös, illetve szép ködös idő volt, csak ez a szépség nem adható vissza a fényképezőgépemmel. Pilotcsere előtt egy falu előtt mentünk, a révkalauz megmutatta a házat, ahol Victor Hugó évekig lakott és alkotott. Igaz, mondta a falu nevét, de azt azonmód nem tudtam megjegyezni. Cadebecnél beszállt a következő révkalauz, Franciaország első női pilotja. Négyre kötöttünk ki. Sajnos jó messzire állunk a várostól, ez a fiatalságot nem zavarta abban, hogy kimenjenek (Francis és Misa).
Szolgálati közlemények:
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
