látogató számláló
fejléckép

Blog

MV RMS Andromeda 18

2003. október

Október 26. vasárnap, úton. (Első rész)
Kicsit lityegtünk éjszaka, északkeleti szél volt, de nem volt vészes.

Napok óta meg akarok írni a naplómban két dolgot, de állandóan halogatom, pedig nincs különösebb oka. Illetve az egyiknek van: Heribert Illig, illetve a könyve: a Kitalált középkor kapcsán vannak elmondani valóim. De kezdem a másikkal:

Sim City a világ?

Van egy játék a laptopon, és néha elmerülök benne. Ez nem szégyen, szégyellje magát az, aki nem szeret időnként játszani. Amikor az ember fáradt, akkor nagyon is jó kikapcsolódás, ülni egy órát a gép előtt.
Ez a játék az úgynevezett stratégiai játékok közé tartozik. Van egy földterület, és azon egy várost kell létrehozni, a megfelelő szabályok figyelembevételével.
Lakóterületet, kereskedelmit és iparit kell létrehozni. Van rendőrség, tűzoltóság, iskolák, főiskolák, kórházak, parkok, játszóterek, állatkert, amit el lehet helyezni a terepen. De erőművet, vízművet kell előbb telepíteni, utat vasutat építeni, megállókat elhelyezni, hogy az egész működjön. Később már van lehetőség metróra és autópályára is. És ami a lényeg, a lehetőséget behatárolja a büdzsé, a költségvetés, látod a befolyt jövedelmet, és a kiadásokat. Sokat kínlódtam, amíg rájöttem, hogyan tudom felépíteni a városomat. Amíg kicsi, és a gazdaság gyenge lábakon áll (lásd Magyarország, napjainkban), addig a következőre van szükség: utakra, energiára, vízre, iparra, kereskedelemre és természetesen lakosságra, akik adóznak. A rendőrség, tűzoltóság, az egészségügy az oktatás és a kultúra költségvetését annyira le kell venni, hogy a város nyereséges legyen. És ilyenkor a programban jönnek a sztrájkok, a fenyegetőzések, hogy így, meg úgy polgármester uram, nincs közbiztonság, a nép alul művelt, az átlagos életkor alacsony, nincs szórakozási lehetőség, a munkaképes népesség beteges, de ezt mind nem kell figyelembe venni. Amíg áram és víz, meg utak vannak, hogy az ipar és a kereskedelem működjön, nincs baj, a város működik, és a pénz gyűlik az államkasszában.
Pontosan, mint az életben.
A baj ezzel a programmal mindössze annyi, hogy amíg én játszom vele, nincs gond. De ha a leendő politikusaink, a mai gyerekek ezen nőnek fel, akkor szinte beléjük ivódik, hogy ha baj van, akkor először a közalkalmazottak fizetéséhez kell nyúlni, a kultúrától, a közbiztonságtól kell a pénzt elvonni. A bűnözés nem baj, addig, amíg az állampolgár adózóképes.
És a programban végig visszaköszön az élet: a legtöbb adót a lakosság fizeti, az ipar és a kereskedelem jóval kevesebbet. Nekik jár a programban az adókedvezmény, a lakosságnak nem.
És az is az életet tükrözi: ha már van elég pénzed, (lásd a jóléti államok: Hollandia, Németország, Svédország, Franciaország), akkor már lehet - akár esztelenül is - költeni a szociális hálóra, a kultúrára, a közbiztonságra, de addig nem nagyon.
Szóval a programban működik a kapitalizmus. És egyértelműen látszik, hogy otthon is a Sim Citysedés felé tartunk: nagy pénzeket invesztálnak a közúti hálózatba, ipari parkokat hoztunk létre, fejlesztjük a kereskedelmet, a szolgáltatóipart, ugyanakkor nyomják a kultúrát, az egészségügyet a közalkalmazottakat (ami pénzt adtak, annak a költségét az önkormányzatokra hárítják, hogy ne a költségvetést terhelje), egyre drágább az oktatás, az egyetem.
És ugye a programban nincsenek pártok, mert azokra valójában nincs is szükség: az irányvonalat az ország gazdasági helyzete határozza meg, minden annak van alárendelve, a fejlődés kényszerpályán van.
A jobboldal az egyik ujjadat, a bal a másikat harapja meg, de mindenképpen a lakosság van a szívóágon és csak egy fontos: a gazdaság nyereségesen működjön...
Milyen érdekes: amikor délután megírtam a mai naplóm fenti részét, még úgy éreztem, nem tudok írni Heribert Illig teóriájáról, de aztán folytattam az olvasást, de ne vágjunk a dolgok elébe.

Mivel elég combos rész, ezért ezt a napot két részre osztom!




Szolgálati közlemények:


Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
 
Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  


Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!


A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...

Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...



<< vissza a bloghoz

Sikeres regisztráció

A jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Az e-mail címedet már korábban regisztráltuk!

Az új jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Hibás ellenőrző kód

Hibás ellenőrző kódot adtál meg, az űrlap elküldése nem sikerült.
Üres e-mail cím...

Kérlek add meg az e-mail címedet,
és próbálkozz újra!
Hibás adatok

Kérlek add meg a helyes e-mail címet
és jelszót, majd próbálkozz újra!
Hibás e-mail cím

A megadott email címmel
nincs regisztrált felhasználónk.
Sikeres módosítás

A személyes adataidat sikeresen módosítottad,
az új adatokat elmentettük.
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím már foglalt.
Kérlek adj meg egy másik e-mail címet!
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím formátuma hibás,
kérlek javítsd ki!
Valamit elfelejtettél?

A regisztráció feltétele, hogy elolvasod és elfogadod
az ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatót.

Fel↑