Szeptember 13. szombat, úton. Az éjszakai és a nappali őrségben is dolgoztam, térképet javítottam, és számítógépre vittem a waypointokat (fordulópontok, amiből az útvonalakat állítjuk össze). Van vagy 350, és ezt decimális billentyűzet nélkül lerögzíteni nem egy leányálom! Azért a délutániban figyelni is kellett, mert a doveri szoroson jöttem át. Egy katamaránt le is fényképeztem, ment, mint az olajozott mennykő!
Beszéltem az asszonnyal, a kocsi ajtaját még mindig nem javították meg. Remélem, hamarosan sor kerül rá! Este a honlapomat írtam át. Tegnapelőtt kezdtem, azt hiszem, jobban néz majd ki, mint a mostani.
Szeptember 14. vasárnap, úton. Éjszaka mostam. Éjjel térképjavítás, és honlapkészítés. A Namo web editorral készítem, és most jöttem rá, hogy amivel évek óta kínlódom (hogyan lehet "keretes" oldalakat készíteni), az beépített szolgáltatás, és igazán egyszerű vele a munka. Így most a naplóimat teszem alkalmassá helyben olvasásra. Délután gyönyörű időben jöttünk, egy nagy autószállítót - a Grande Napolit - le is foóztam. Ilyan kaliberű és hasonló volt a Tricolor, amelyiknek a roncsait most szedik ki. A barba mesélte, hogy az egyik szekció szétvágásakor 170 tonna olaj folyt ki a tengerbe. Egyébként hét darabra vágva akarják kiemelni.
Szeptember 15. hétfő, úton, Hamburg, úton. Ha nem utólag írnám a naplót, akkor nem felejtettem volna el az asszonykám neve napját. Szegényke kicsit zokon vette, joggal, hogy nem kerestem egész nap, végül ő hívott este tízkor, hogy nem akartam-e mondani valamit? Persze rögtön leesett a tantusz. De mint látszik, bolondokházas nap volt. Hajnali négykor keltettek - persze megint egy órával előbb a kikötésnél, így aztán egy órai tengés lengés után kikötés. Fél hatra part mellé hozott a révkalauz. (A kikötést a barba intézi, vezényli.)
Hatkor kezdtek. Nem gondoltam volna, de 12 óra alatt kirakták a hajót. Teherautókkal vitték a szennyezett földet, valahová. Délután bejött a vállalattól az a nő, aki múltkor is itt volt. Most hozott egy nyomtatót, mert kaptunk még egy kompjutert a hídra. Holnap fog kiderülni, hogy semmi kábelt nem kaptunk vele, s nem lehet bekötni. A barba jól lecseszett, hogy miért nem néztem át, amikor átvettem, és sajnos igaza volt/lesz. A csajjal végigjártuk a hajót, és megmutatott egy csomó hibalehetőséget, amit a testvérhajókon kiszúrtak a hivatalos ellenőrök. Persze nálunk volt ami rendben volt, volt ami nem. Beszélgetés közben kiderült, hogy az M/S Monica Mülleren volt tiszt három évig. Ezzel a hajóval többször is találkoztunk, amíg a Priwallon voltam, már csak azért is, mert nagyjából azonos utakat jártunk, lévén a mi hajónkat is a Otto Müller cég bérelte. Mondtam is neki, emlékszem rá, egyszer valahol láttuk, hogy a raktártetővel bíbelődött. Nagyon örült neki, csak később jöttem rá, hogy nem ő, s nem az a hajó volt, de ez lényegtelen. Ismeri Mr. Pottot is (lásd a Priwallon írt naplót). Este hatkor kezdte a parti csapat mosni a raktárt, mert a mosóvizet elviszik, nem szabad kiengedni, s ők is végzik a hajó tisztítását, ez benne van a fuvarozási szerződésben. Este kilenckor indultunk, és persze megint a barba vitte ki a hajót, ahogy be is. Jó fáradt lehet. Azt nem hiszem neki, hogy ingyen csinálja.
Szeptember 16. kedd, úton. Reggel kettőkor keltem, nyolcig voltam, aztán déltől újra hatig. Most Rotterdamba megyünk, és a rakomány - 4 darab boiler - a svédországi Gavlébe szól. Azért nem bojlernek írtam, mert el nem tudom egyelőre képzelni, mi ez? Darabja tíz tonna, 6,4 m x 10 m alapterületű, és 2,5 m magas hóbelevancok. Az utat megcsináltam Skagenen keresztül, mondom a barbának, erre ő:
- Miből gondolja, hogy arra megyünk? Mi mindig a Kieli-csatornán át járunk.
Ha így, akkor így. Megcsináltam az utat a csatornán át. Éjfélre értünk a révkalauz állomáshoz.
Szeptember 17. szerda, úton, Rotterdam, úton. Háromra kikötöttünk. Kérdem a barbát, van-e valamilyen infója a további programról.
- Semmi - mondja elég kelletlenül -, lehet, hogy hatkor, lehet, hogy fél nyolckor, de az is, hogy nyolckor kezdenek...
Most mit lehet tenni?
- Oké, felkelek hatra.
Persze senki. Fél hétkor világosság gyúl a mellettünk levő raktárban. Szerencsét próbáltam. Jól is tettem, a munkavezető irodája volt.
- Chief, maximum másfél óra alatt végzünk a berakással. - mondja. - A négy darab a bárkában van, a hajóra kötnek, onnan emeljük át.
Megyek a bárkához, hogy megszemléljem. Egy mikrobusz mellett vagy hat pasas álldogál.
- Morgen! - köszönök illedelmesen.
- Morgen! - visszhangozzák, aztán folytatják a beszélgetést: - te, a Jóska merre kószál?
Megtorpantam, visszafordultam:
- Maguk magyarok?
Néznek egy nagyot. A hajóra intek.
- Egyedül vagyok magyar...
- Mi is azok vagyunk, csak Komáromból. A szlovák oldalról.
- Ja, akkor hajógyáriak?
- Nem, váltás vagyunk az uszályokra.
Szóval a révkomáromi HMS-től vannak... Amikor megmondtam, hogy már csak öt és fél hónapom van hátra, csak szörnyűlködtek. ők havi váltásban dolgoznak.
Megszemléltem a boilereket. Semmi közük ahhoz, amit mi bojlernek hívunk. Ezek böhöm nagy, tüskés - kívül-belül - izék. Én valami hőcserélő ketyerére saccolom. Kilencre be is raktuk mind a négyet. Utána kötözés, ez a mi dolgunk, a mi biztonságunk érdeke. Tízre végeztünk. Ugye még nem reggeliztem, nem kávéztam, hát lerogytam az egyik bitára, hogy megigyak egy bögre gyenge löttyöt.
- Raktárt csukni! - kedveskedik a barba, miközben hétszámra könyököl a murádán. Azért a kávét megittam. Utána beállítottam az úszáshelyzetet, tizenegykor eljöttünk, révkalauz nélkül, megint a barba viszi a hajót, legalább tudok egy picit ücsörögni ebéd után. Franc aki megette az ilyen hajózást. A szakács kirohant telefonálni, meg vásárolni, Francis is felhívta a családját Ghánában, én meg akkor voltam parton, amikor merülést néztem. Ja, a Waalhavenben álltunk, három perc volt az első forgalmas utca. Raktárcsukás után mondja a barba:
- Skagen felé megyünk.
Na, mi a túró, nem a Kieli-csatornán járunk? Délután megcsináltam az utat újra, bevittem a GPS-be.
Riadó?
Este, vacsora után, a barba üvölt a hídról: - Hol a gépész? Küldjék fel a gépészt a hídra.
Két perc múlva visong a vészjelző. Mindenki rohangál, mint pók a falon, közben a gépek haldoklanak, a gépházból kísérteties hangok jönnek. Végre előkerül a druszám a gépházból. Semmiről nem tud, fején a fülvédő, csodálkozik:
- Mi történt?
Ezt persze nehéz volt megérteni, de biztosan ezt kérdezte.
Mutatok fel a hídra:
- A parancsnokhoz...
Sztyepán fél perc múlva káromkodva le...
- Segíthetek valamit, captain? - nyitok be a hídra.
A barba dühöng.
- Hogy az Istenbe indítja ez a segédgépet - az orrban lévő biztonsági generátorról van szó -, ha nem veszi le a borítást a kipufogócsőről? Így lefullad...
Ez bizony igaz. Látszik, Sztyepán még nincs teljesen itthon ezen a hajón...
Szolgálati közlemények:
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
