látogató számláló
fejléckép

Blog

MV LYS CHRIS 2 - 17

2005. MÁJUS


Május 28. szombat, úton, Porto Vesme. Nagy kérdések előtt állunk! Mikor érkezünk? Ez most valóban fennáll, nem gonoszkodás a barbával, mert az ügynökség szerint három hajót várnak vasárnap késő délután, és amelyik előbb érkezik, előbb rakodik. Szívem szerint a harmadik lennék, és elhorgonyozgatnék a festői öbölben, de ez nem rajtam múlik. De nem is Dariuszon!
Nos délutánra minden kiderült, horgonyra álltunk, és holnap tízkor manőver.

Május 29. vasárnap, Porto Vesme. Az éjjel nyugisan indult. Moziztam a hídon, amikor négy után pár perccel megjelenik nagy álmosan.

Az ellenség keze betette a lábát!


- Nem érzi ezt a büdöset?

- Milyen büdöset?
- Menjünk le, ott érezni.
Lementünk. Mondjuk a barba kabinja körül valóban volt egy pici stich, de semmi komoly, legalábbis az én szaglószervem számára. Megyünk le a lakótérbe.
Persze semmi büdös.
Viszont a kambúzában a fagyasztóláda nyitva van! Ez skanadallum! Ráadásul úgy, hogy a fogójára egy kötél van szerelve, azon egy kampó, és annál a kampónál fogva van egy lécre akasztva. Ebből a vak is láthatja, hogy nem magától nyílt ki, hanem valaki direkt kinyitotta!
Én azt hiszem, hogy a szakács.
- Ki nyitotta ki? - rohan oda a barba. Belenyúl, megtapogatja a húsokat, csont kemény. - Szétrúgom a szakács seggét! - mondja, és rohan Marek kabinjához.
Kicsit zavartan jön vissza.
- Azt mondja, nem ő hagyta nyitva... na, majd holnap kiderül... - motyogja, miközben a kabinjához ment. - Mert itt valaki szabotál! És aki szabotál, az haza fog menni!
Ez aranyos! Ki is lehet a szabotőr? Ő, meg a szakács nyilván nem. Akkor a két magyar és a két zöldfoki-szigeteki matróz közül lehet választani.
Ezt, azért mondja a nénikéjének, a meggondolatlan marhája! Hogy ez csak és kizárólag rosszat, és mindig a legrosszabbat tudja a másikról feltételezni!
Fél tizenegykor érkezés. Kikötéskor mondom Vitónak, hogyan is állunk. Nyilván felháborodott ő is, aztán elmondta Arturónak, ezt meg meghallotta a barba.
- Minek mondta el a matrózoknak? - támad nekem manőver után. - Azt én csak magunk között mondtam, hogy szabotázs...
Akkor én ezt nem értem. Nekem mondhatja, hogy szabotázs, engem is meggyanúsítva, és én nem mondhatom el másnak, ami böki a csőrömet?
Délután mosolyszünet volt.
Draft survey, rakodás, megint dratf survey, és ezzel el is telt a nap. Jól kifáradtam, pedig hagytam, hogy rohangáljon ő, mint pók a falon az utolsó száz tonna berakásakor, mert így ő állítja be a trimmet, és utóbb nincs duma, hogy ki cseszte el, ha nem tetszik neki. Addig én leszondáztam még egyszer az üres tankokat, mert azt marhára csípi, ha valamit négyszer ötször megcsinálunk, amit egyszer is elég.

Május 30. hétfő, Porto Vesme, úton. Tízre ígérték a rakománypapírokat, meg is jött velük az ügynök, de mint Gaetában, itt se lehetett indulni, mert egy francos papírt elfelejtett. Így negyedtizenkettőkor dobtuk el a köteleket.
Most jön nyolc nap fizikai pihenés, hogy lelkileg, pszichésen milyen megterhelés következik, az nem rajtam múlik. Este egy CD-n találtam egy avi editor programot, amivel megoldható, hogy a filmet a kameráról a laptopra beolvassam.

Marek, ahogy leggyakrabban láttam délutánonkéntMájus 31. kedd, úton. Hanyagolom a naplóírást. Ennek az az oka, hogy tegnap, ma, és holnap (holnapután pótolom) videót készítettem. A laptopon annyi program, kodek, meg fityfene van, hogy az Image Mixer feladta a harcot, és nincs kép. Magyarán nem tudom beolvasni vele a videokameráról a mozit. Ez egy nap szerencsétlenkedés, és magába foglalta a tegnapi napot. De szerencsém volt, találtam programot hozzá, és hogy milyen szerencsém volt, az azt mutatja, hogy az eredeti Sony szoftvert már nem is fogom használni beolvasásra, még ha "megjavulna" is. Ugyanis - apa tudja, milyen rossz nézni - az a program 15 "kocka" per másodperc sebességű filmet olvas be, és ez nem állítható. Az avi editorral 24 kép/sec minden gond nélkül alkalmazható. Cserébe olyan kényelmetlenség van, hogy a program nem vezérli a kamerát, de ez legyen a legnagyobb baj!
A szerkesztéshez, a vágáshoz a Sony programot használtam, zenét Claydermannt tettem hozzá, és kaptam egy 1,1 Gb nagyságú mozit.
Na, ehhez megint csak kerestem egy programot, amivel feliratozni tudom a filmet. Ez két teljes napba került, egy, a mai amíg kitanultam a csínját-bínját, és a holnap, amikor elkészítettem. A felirat azért kell (angol nyelvű), hogy Vito is tudja, miről beszélek a filmen.





Ez egy elmaradt videó a második részből.

 



Szolgálati közlemények:


Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
 
Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  


Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!


A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...

Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...



<< vissza a bloghoz

Sikeres regisztráció

A jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Az e-mail címedet már korábban regisztráltuk!

Az új jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Hibás ellenőrző kód

Hibás ellenőrző kódot adtál meg, az űrlap elküldése nem sikerült.
Üres e-mail cím...

Kérlek add meg az e-mail címedet,
és próbálkozz újra!
Hibás adatok

Kérlek add meg a helyes e-mail címet
és jelszót, majd próbálkozz újra!
Hibás e-mail cím

A megadott email címmel
nincs regisztrált felhasználónk.
Sikeres módosítás

A személyes adataidat sikeresen módosítottad,
az új adatokat elmentettük.
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím már foglalt.
Kérlek adj meg egy másik e-mail címet!
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím formátuma hibás,
kérlek javítsd ki!
Valamit elfelejtettél?

A regisztráció feltétele, hogy elolvasod és elfogadod
az ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatót.

Fel↑