látogató számláló
fejléckép

Blog

MV LYS CHRIS 2 - 14

2005. MÁJUS


Május 22. vasárnap, úton. Most nincs nagyon naplóírásra időm, mert írom a könyvem, illetve így pontosabb: befejezem. Csak egy valami birizgálja a csőrömet: nem szeretem az ideiglenes címét. Ketten a túlvilágról nem illik hozzá, mert ha van a történethez köze is, ez egyszerűen hatásvadász, kell valami jobb, kell valami más. Ma megírtam hét oldalt, már csak pár van hátra. Nemcsak hiszem, hanem tudom, jobb lesz, mint az eredeti változat volt.
Ez is azt igazolja, hogy nincsenek véletlenek, minden okkal történik, és minden úgy történik, ahogyan történnie kell.
Én se fejezhettem be előbb ezt a könyvet, ehhez meg kellett várjam Kollár Pétert, hogy dumáljunk a témáról, a könyvről, és így álljon össze a vége!

Május 23. hétfõ, úton. Ma inkább húztam, mint írtam, viszont megvan a könyv címe: Mocsárvirág. (Beszúrás 2024: nincs meg, más lettz a címe!) Hogy miért az, azt még be kell szúrnom több helyütt a szövegbe. Szövegszerkesztő nélkül ez borzasztó lenne ám! Azt hiszem, jó cím. Sokkal jobb, mint az ideiglenes. Örülök, hogy kivártam, hogy eszembe jusson egy jó, és ez valóban az! Megint csak azt mondom: ez a cím ezen a hajón volt. Ha előbb lezárom, akkor ez nem jut az eszembe, tehát ennek a könyvnek ez volt a sorsa, ez volt neki megírva. Apa a telefonbeszélgetésünkkor Sunndalsörában azt mondta, hogy halasztom a befejezést. Pedig nem erről van szó. Én nagyon másként írok, mint ő. Ahogy látom, ő mostanában ontja magából az irodalmat, de régebben is, nekiült egy regényt megírni, és általában, egy hónap alatt megírta.
Nekem másként készülnek a könyveim, az írásaim. Írtam úgy is, mint ő. A Bonzsúr Indonézia, az Isten hozta Panamában meg a Na, gyere ide édes fiam… így készültek, meg a két meg nem jelenő kézirat. De az utolsóak nem. Gudrunban is volt egy nagyobb szünet, na, nem ekkora, mint ebben, de több hónapig pihent a kézirat. Ahol szembetûnő, azok a rövid írásaim. Az Aranka piros autója 9 hónapig készült, a Postás, ami másfél oldal az több mint fél évig volt félkész állapotban, a Munyóka is valamikor a befejezés előtt fél évvel ötlött az eszembe, és került papírra az első sor. Ezek hárman, szerintem, a legjobb rövid írásaim.
Január közepén elkezdtem egyet, ami ideiglenesen a Koribli címet viseli, és már 30 sor, 2476 karakter megvan belőle. De hogy mikor lesz kész, azt ki tudja?
Egyre közelebb az érkezés ideje, bár az idő most egy kissé lityegős. Szerencsére komótosan rollázunk. Most szerdán hatkor érkezünk. Remélem, kikötnek.

Május 24. kedd, úton. Egy idézetet másolok ki egy könyvből, hallatlanul jót derültem rajta, és bizony-bizony van igazságtartalma is:
"Ahhoz képest, hogy a legtöbb egyetemen tanított modern és kortárs irodalom nem más, mint sivár, cinikus, morbid, pesszimista és mizantróp dogmatizmus, amelyet rendszerint öngyilkosságra hajlamos emberek írnak, akik előbb vagy utóbb valóban megölik magukat alkohollal, droggal, vagy fegyverrel, T. professzor figyelemreméltóan vidám férfinak tûnt."
T. professzor egy egyetemi oktató, aki modern irodalmat oktat.
Rossz hírem van: horgonyra kell állnunk, mert a rakpart nem szabad. Csak csütörtök reggel állunk be, és kezdik a kirakást.
A barba saját bevallása szerint ma, illetve tegnap majdnem szívszélhűdést kapott.
Tegnap délután, amikor már berolláztunk, Péter mondja a barbának, hogy elejtette a szivattyú a 6-os gázolajtankban az olajat. Ennek két oka lehet. Vagy a billegés, vagy elromlott valami.
A barba majdnem sírva fakadt, mert ki van számítva az olaj, a nyolcas tankban éppen nincs annyi, hogy elérjük Rotterdamot. Mindenképpen kell a 30 tonna a hatosból.
Szegény feje, mindent azonnal mellre szív, mindentől azonnal bepánikol, mindentől azonnal rémképeket lát. Ma Péter átszivattyúzta az olajat (azt hiszem).
Sikerült négy bálnát videóra vennem.
Beszéltem az asszonnyal, ráfizetett a kártyámra is, így most huszonháromezer forint van rajta, remélem ezzel a két olasz kikötõben gond nélkül beszélhetünk. 





Ez egy elmaradt videó a második részből.

 



Szolgálati közlemények:


Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
 
Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  


Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!


A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...

Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...



<< vissza a bloghoz

Sikeres regisztráció

A jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Az e-mail címedet már korábban regisztráltuk!

Az új jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Hibás ellenőrző kód

Hibás ellenőrző kódot adtál meg, az űrlap elküldése nem sikerült.
Üres e-mail cím...

Kérlek add meg az e-mail címedet,
és próbálkozz újra!
Hibás adatok

Kérlek add meg a helyes e-mail címet
és jelszót, majd próbálkozz újra!
Hibás e-mail cím

A megadott email címmel
nincs regisztrált felhasználónk.
Sikeres módosítás

A személyes adataidat sikeresen módosítottad,
az új adatokat elmentettük.
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím már foglalt.
Kérlek adj meg egy másik e-mail címet!
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím formátuma hibás,
kérlek javítsd ki!
Valamit elfelejtettél?

A regisztráció feltétele, hogy elolvasod és elfogadod
az ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatót.

Fel↑