A kezdetek-01
2022. dec. 21. 11:09 (módosítva: 2022. dec. 26. 12:32)
Az ősök iránti érdeklődés szerintem kódolva van bennünk. Én tinédzser koromban lettem megfertőzve. Egyszer édesanyám iratokat rendezett, és pár lapot félretett. Amikor végzett, beszélgetni kezdtünk. Feltörtek belőle az emlékek, a lánykoráról, Munkácsról, a barátnőiről mesélt.
Sok történetet persze már tudtam...
Aztán a lapokat kézbe vette, amikor tanítóképzős éveiről mesélt. A Munkácsi Tanítóképzőt 1938-ban végezte el, és kapta meg az oklevelét. Nyilván, azonnal munka után nézett.
De nem úgy volt az akkoriban, hogy hipp-hopp itt dolgozol Babika... Hogy a gyerekeket megfelelő ideológiai alapokra tudja helyezni, az akkori közszolgák betartatták a törvényt (zsidótörvényt), édesanyámnak hivatalos dokumentumokkal kellett igazolnia, hogy 3 generációra visszamenőleg nincs zsidó a családban. (Majd hozzáértők kijavítanak, ha rosszul tudom a generációk számát.) Nos ezek a papírok a felmenői hiteles anyakönyvi kivonatai voltak. Nagyszüleim, dédszüleim és ükszüleim pontos adataival, szülők, házasságkötések, minden, ami kell.
Akkor valamit megérintett a lelkemben Vojtech Zygala neve, és az, hogy Duklában (Lengyelország, Krakkótól délre pár kilométerre) volt patkolókovács. Lengyelül: kon kowal.
– Ők a rokonaim? – kérdeztem megilletődötten.
– Többek annál, ők az őseid!
Ez elgondolkodtatott, és mindig is az agyam egy nyitott zugában voltak az „adatok”, majd egyszer...
Azóta azt tapasztaltam, hogy az ember igazából a negyvenes éveiben kezd érdeklődni a család múltja iránt, ha felkeltik az érdeklődősét, ez nálam is így volt.
Az iratok édesanyám halála után hozzám kerültek, és természetesen beszkenneltem, de nem én lennék, ha meglenne, most nem találom, de mindjárt megkérdezem az asszonykámat, aki mindent tud, hogy mit hova tettem... de ezt egyelőre sajnos nem! De ha meglesz, pótolni fogom, és közzéteszem!
Az igazi áttörés akkor jött, amikor rábukkantam a My Heritage portálra, ahol on-line lehet családfát építeni. Természetesen kerestem más lehetőségeket is, de maradtam ennél. Az úgy van, hogy halogatom a dolgaimat, egészen addig, amíg nem találok megfelelő kütyüt, alkalmazást. Így voltam az írással is. Volt bennem hajlandóság, több féloldalas kezdeményei voltak, de amikor Szingában (tengerészül Szingapúr) megvettem életem első laptopját, akkor kitört belőlem az írás iránti szenvedély, és jöttek a regények, novellák.
De családfa...
Regisztráció, és prémium verzió próba két hét, ha jól emlékszem! Éjjel nappal a családfán lógtam, mert talált egy nevet, ami passzolt, és utána jöttek a találatok más családfákról, rekordokból: anyakönyvek, házassági bejegyzések, halotti anyakönyv digitalizálva... gyűltek az ősök, és lejárt a próbaidő. Persze nem fizettem elő, így lelassult minden, míg egyszer felhívtak Londonból, és sikerült rábeszélniük egy éves előfizetésre, persze kedvezménnyel. Számomra az az ár a megfizethetőség és túl drága határán volt, de egyszer élünk.
És ettől kezdve rohamléptekkel bővült a családfa.
A My Heritage portálnak van az AI Timemachine (Mesterséges intelligencia időgép) szolgáltatása. A feltöltött képeimet felhasználva készít hatvannégy sorozatot 9-9 képpel, végigvonulva az emberiség történelmén.
Így képzelt el Babilónia Királyaként!

<< vissza a bloghoz